Phantom Shopping customer loyalty enchancement
Nyelv:

Rólunk

1. A Phantom Shoppingról
2. Céljaink

A Phantom Shoppingról

A Phantom Shopping alapkoncepciója egy, az Egyesült Államokban vezető, Mystery Shopping cég meghonosítása volt. Az amerikai anyacég által alkalmazott legkorszerűbb know-how alapján olyan vállalat létrehozása volt a cél, amely a szakma fejlesztéseit és eredményeit, nemzetközi kitekintésben ismeri és járul hozzá annak fejlesztéséhez.

A koncepció másik lényeges pillére: a Phantom Shopping nem csupán arra törekszik, hogy felméri azokat a problémákat, amelyek partnereinek fejlődését hátráltatják. Amikor cégünk együttműködéseit kialakítja, azt tartja szem előtt: hogyan lehet javulást elérni.

A 25 éves tapasztalattal rendelkező anyacégnél folytatott gyakorlati és elméleti felkészülés után 2004-ben alakult meg a Phantom Csoport Kft. Már ebben az évben – sikeres tendert követően – az egyik vezető mobilszolgáltató partnere lett a próbavásárlási felmérések lebonyolításában.

Az első aktív év után – miután bizonyította felkészültségét és rátermettségét – a Phantom Shopping, Európából elsőként, felvételt nyert az International Association of Service Evaluators (IASE) szervezetébe. A nemzetközi próbavásárló szervezet célja a szakma színvonalának emelése, ezért szigorú etikai és professzionális elvárásokat támaszt tagjai felé. Az IASE meghívásos alapon, gondos auditálást követően fogad be új tagokat.

Mindezek mellett a Phantom Shopping az egyetlen olyan magyarországi cég, melyet minőségi okokból mind az IASE, mind az MSPA (Mystery Shopping Providers Association) a tagjai közé fogadott. A két tagság révén cégünknek lehetősége van nemzetközi tapasztalatokra építve egyedülálló kompetenciát és színvonalat képviselni.

2006 - A bővülés éve

Az egyre bővülő ügyfélkör hatására a Phantom Shopping nemzetközi terjeszkedésbe kezdett és 2006-ban megalapította első külföldi leányvállalatát, a Phantom Shopping Romániát. Ez a mérföldkő jelentős tapasztalati hátteret biztosít nemzetközi felmérések során.

2007 - A fejlesztések éve

Miután letisztult, hogy a javulás elérése munkánk esszenciája, a 2007-es év elsősorban a technológiai és módszertani fejlődés éve volt. Elkezdődött a Phantom Shopping dinamikus online riportoló rendszerének, a Mystey Motive-nak a fejlesztése, amely a maga nemében Európa legfejlettebb webes felületének számít.
Továbbá 2007-ben a Phantom Shopping rendezte meg Magyarországon az IASE konferenciáját.

2008 - A nemzetköziség és a HR éve

2008-ban indította el első nemzetközi összehasonlító projektjeit a Phantom Shopping. Románián kívül immár 14 külföldi országban végzünk felméréseket és a kör folyamatosan bővül.
Ezzel egy időben a bővülő megrendelésekkel és a halmozódó tapasztalatokkal összefüggésben előtérbe került a HR fejlesztés. Kikristályosodott számunkra, hogy a cég fejlődéséhez és további mérföldkövek eléréséhez olyan egységes szervezet szükséges, melyben mindenkinek meg van a saját szakterülete, ám összehangolva képes egységként dolgozni. Ekkor alakult ki az a csapat, amely a mai napig képviseli a Phantom Shoppingot és hozzásegíti Ügyfeleit a javulás eléréséhez.

2009 - A horizontális terjeszkedés éve

A Phantom Shopping üzenete már egyszerű és letisztult: „Javulást érünk el. Mindenhol.” A megbízók körének folyamatos bővülése, valamint a letisztult célkitűzés elérése érdekében új, kapcsolódó szolgáltatások kifejlesztésére helyeződött a fókusz.